2023 november 13-án iskolánk vendége volt Nagy Csaba, Liszt és Bartók díjas tárogatóművész. A „…Hej Rákóczi, Bercsényi magyar vitézek nemes vezéri…” című zenei előadáson mintegy 130 szakiskolás diák és 6 pedagógus vett részt. A rendhagyó történelem-, irodalom- és zeneóra a Rákóczi szabadságharc történetét idézte meg, emléket állítva II. Rákóczi Ferenc Erdély fejedelmének és a kuruc hősöknek. A művész úr könnyed és szórakoztató előadásmódja lekötötte a diákok figyelmét, akik ily módon nemcsak hasznos információkkal gazdagodhattak, de zenei előadásnak is részesei voltak. Megtudhattuk, hogy a tárogató kiemelkedő nemzeti érték, Hungarikum. Az előadás végén a művész úr biztatására a diákok is csatlakoztak az énekléshez. Köszönetünket fejezzük ki Nagy Csaba tárogatóművésznek az interaktív előadásért, illetve a Bethlen Gábor Alapítvány, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének az előadás létrejöttében nyújtott támogatásáért.